A Varázshíd Óvoda új Óvónője, Ditta!
2017. július 03. írta: KONSTRUKTÍV ÉLETVEZETÉS ISKOLÁJA

A Varázshíd Óvoda új Óvónője, Ditta!

23 éves vagyok, egy vidám, kreatív, jó problémamegoldó, együttműködő, segítőkész, gyermekközpontú személyiség. Rengeteg alkalom adatott már az életemben az óvodapedagógusi diplomám megszerzése előtt, hogy gyermekekkel legyek körül véve. Középiskolás éveim alatt már vállaltam gyermekfelügyeletet, de ekkor még én magam sem voltam benne biztos, hogy mit is szeretnék csinálni az érettségi után. Egy év kihagyás alatt több alkalommal is előfordult, hogy egy-egy idegen gyermek oda szaladt hozzám, azzal a céllal, hogy beszélgessen velem, vagy akár megöleljen. Ebben az időszakban kezdett bennem tudatosulni, hogy a gyermekek igénylik a társaságom, s az élet ezt az utat szánta nekem. Elhatároztam, hogy óvodapedagógus leszek. 2014-ben felvételt nyertem a Szegedi Tudomány Egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karára. A tanulmányi éveim alatt számos gyakorlati helyen kellett helyt állnom. Boldogan emlékezem vissza, minden foglalkozásomra, melyeket a gyermekek is élveztek, pozitív visszajelzésként rengetek ajándék rajzot kaptam tőlük. Valamint örömmel tekintek vissza az óvodák dolgozóival közösen átélt élményekre is. Számomra fontos a gyerekekhez szeretettel való odafordulás, mondandójuk meghallgatása, kérdéseik megválaszolása. 2017-ben „A gyógyító mesék jelentősége óvodás korban” címmel elkészítettem a szakdolgozatomat, majd sikeres gyakorlati vizsgát és államvizsgát tettem. Munkám során elsődleges szempont, hogy a gyermekeket, mint fejlődő személyiségeket, szeretetteljes gondoskodás és különleges védelem illeti meg. Fontos, hogy a gyermek személyisége teljes egészében kibontakozhasson, valamint fejlődése harmonikus és összerendezett legyen. Számomra a szülőkkel való pozitív kapcsolat is jelentős. A gyermekek nevelése, fejlesztése akkor lehet még eredményesebb, ha a pedagógus és a szülő is meghallgatja egymást, nézeteik többnyire egyeznek. A minél hatékonyabb pedagógusi munkám és a gyermekek érdekében terveim között szerepel a fejlesztőpedagógusi diploma megszerzése is.19578615_1651382961563192_330478539_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://koneliiskola.blog.hu/api/trackback/id/tr8212637661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása