Melyek az iskolaérettség kritériumai?
2017. szeptember 01. írta: KONSTRUKTÍV ÉLETVEZETÉS ISKOLÁJA

Melyek az iskolaérettség kritériumai?

Megint becsengettek! Ismét eljött a szeptember, amikor sok ezer gyermek ül vissza a nyári gondtalanságból az iskolapadba. Ezzel együtt több ezer nagycsoportos kezdte meg utolsó évét az óvodában. Róluk fog idén az óvoda „ítéletet mondani”, hogy vajon jövő ilyenkor kell-e iskolába menni, vagy sem. Nem árt nekünk szülőknek is felkészülni, és már jó előre szemrevételezni szemünk fényét! Sok szülőtől hallani a játszótéren, hogy „az enyém nagyon okos, már leírja a nevét, elszámol 100-ig”. El kell, hogy szomorítsam ezeket a szülőket, ezeknek a dolgoknak semmi köze az iskolaérettséghez! De vegyük sorra akkor az iskolaérettség kritériumait.

Az alapeset, hogy minden 6. életévét betöltött gyerek mehet iskolába, ugyanakkor pontosan tudja minden szülő, főleg akinek több gyermeke is van, hogy 6 éves és 6 éves között óriási különbségek lehetnek, ami természetesen nem baj. 6 évesen még nagyon egyenetlen a gyerekek fejlődésmenete. Van, amiben erősebbnek mutatkoznak, van, amiben gyengeségei adódnak, és ezekkel a különbségekkel érkeznek meg az iskolába. Az iskolában azonban az esetleges hiányosságokat már nincs idő pótolni, így a szülők egyre gyakrabban vacillálnak, hogy menjen, vagy maradjon a gyermek óvodában.

De pontosan mit is vizsgálnak? Három nagy terület, elsősorban a fizikális érettséget, amely kiterjed a vázizomzat fejlettségére, hogy elbírja-e majd a táskát, hogy képes-e egy helyben ülni 45 percen keresztül és az órákat végig tudja-e koncentrálni. Megkezdődik 6 éves korban a testséma átalakulása, a kis és nagymozgások összerendeződnek, eljön a fogváltás ideje, ezek is mind intő jelek lehetnek. Ami még kiemelendő, hogy az iskolaérett gyermeknek már kialakult a jobb-bal kéz dominanciája és ceruzafogása stabillá vált.  

Ha a fizikális tényezőkön túl vagyunk, akkor a kognitív érettségét kell felmérni. Amit érdemes megfigyelni, hogy a szemével tudja-e úgy követni a kezét, hogy közben nem a kezére, hanem a leírtakra figyel. Felismeri-e biztosan a színeket, alakzatokat, rajzol-e? Hatéves korára minden gyermeknek el kell tudni sajátítani az anyanyelvét, ami abban is megmutatkozik, hogy tud-e adott témáról összefüggő mondatokban beszélni néhány mondat erejéig. Fontos a problémamegoldó készség és a feladattudat kialakulása, hiszen ezek nélkül aligha lesz kész a házi feladata. Elvárt továbbá egy általános tájékozottság saját magáról és környezetéről: lakhely, évszakok, napszakok, ünnepek, stb.

És végül szociálisan is érettnek kell lenni az iskolára! Az elmúlt években az a tapasztalat, hogy itt szerepelnek a gyerekek gyengébben. Ebbe a témakörbe beletartozik az empatikus készség, hogy a másikra tekintettel legyek, a soromat kivárjam, hogy az emberi kapcsolataimat megfelelően alakítsam. Kulcskérdés a kudarctűrő képesség, ennek hiányában nem érdemes a gyereket iskolába engedni. Ha már kezdetben kudarcai vannak, amelyeket nem tud feldolgozni, akkor ezek a rossz élmények kihathatnak egész tanulmányára. Az éretlen gyermek társai közül is kilóg, nehezebben illeszkedik be a csoportba. Összességében tehát az önbizalma, önértékelése, motivációja sérülhet! 

Ezeket a területeket áttekintve azt tapasztaljuk, hogy sok szülő hallgat az óvoda tanácsára és hagyják gyermeküket még egy évig az óvoda nyugodtabb keretei között fejlődni. Ezeket az egyenetlenségeket óvodánk, a Varázshíd Tanoda Óvoda iskola-előkészítő csoportjában szeretnénk egységbe hozni, mindenkinél ott erősíteni, ahol szükséges. Fontos, hogy egy gyerek magabiztosan, tele önbizalommal kezdje majd az iskolát!training-based-on-biblical-values.jpg

További információ: www.varazshidtanoda.hu

varazshidtanoda@gmail.com

06-70-335-64-03

A bejegyzés trackback címe:

https://koneliiskola.blog.hu/api/trackback/id/tr512796926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása