Fontos tisztázni, hogy egy kisgyermek életében a mesének vannak egyértelműen pozitív és negatív hatásai. Amikor a gyereknek bekapcsoljuk a tévét és hagyjuk, hogy hatalmába kerítse az információ, azzal nem teszünk jót neki. A mesenézés passzív tevékenység, mind fizikai, mind lelki értelemben. Nem készteti a gyermeket gondolkodásra, nem használja a képzelőerejét, csak ül és feldolgozza a készen kapott információt.

Mi a helyzet a könyvből történő meséléssel? Azon túl, hogy szülő és gyermek ebben a meghitt – sok esetben alvás előtti – pillanatban minőségi időt tölt együtt, közös élményt szereznek. A könyvből történő mesélésnél a gyerek már sokkal jobban bele tud mélyülni a cselekménybe, beleéli magát a történekbe, fantáziája segítségével elképzel szereplőket, működésbe lépteti agytekervényeit. A pedagógusok egyértelmű tapasztalata, hogy a szépen felolvasó szülőtől a gyermek érezheti a beszéd ritmusát, a szavak hangsúlyát, segít a beszéd tanulásában is.  Ugyanez a helyzet a diavetítésnél, bár ott már kicsivel több képi hatás éri őket, viszont a képi elem okot adhat a beszélgetésre, ami szintén nagyon hasznos időtöltés.

A mesélésnek a legmagasabb szintjét a fejből mesélés jelenti, akár olyan formában is, hogy a gyereket tesszük meg a mese főhősének, így saját szerepében élheti meg az elmondottakat. Nagyon jótékony hatású, mert így a mese révén saját maga oldhat meg problémákat, mondhat ki olykor nehéznek tűnő vallomásokat, megfogalmazhat félelmeket. A pozitív kimenetelű mese végén a gyerek bátorítást kap, hogy a valóságban is olykor nehéznek tűnő feladatokkal érdemes szembenézni. Ne féljünk néha bevonni a mesébe a „gonoszt”, nem a félelem keltés végett, csupán azért, hogy helyre rakhassák a lelkükben a világ –néha igazságtalan- működését, hiszen néha az életben is szembetalálkozhat majd vele.