Kardos Éva - Alapítónk
2017. május 10. írta: KONSTRUKTÍV ÉLETVEZETÉS ISKOLÁJA

Kardos Éva - Alapítónk

Kardos Éva vagyok, a Kincsem Sziget Óvoda létrehozója, a Varázshíd Tanoda megálmodója.

De hogyan kerültem ide, és miért?

Mikor a gyermekvállalás megfogalmazódott bennem, még nem tudtam, hogy innentől megváltozik az életem minden iránya. Anya leszek….anya leszek? De hogyan, mi lesz a dolgom, mit fogok s hogyan csinálni? A legjobbat szeretném Neki adni, csak ez járt a fejemben folyton- folyvást.  Ugyanakkor megrettentem, hogy ezt nem tudom, sehol senki sem mondta, tanította meg. Persze Én is felnőttem, mert a szüleim felneveltek, de sajnos sok negatív élményem is volt ebben. Egyet tudtam, meg kell tanulnom mindent, amit Neki (k) adhatok tudást, és elindíthatom Őket büszkén, rengeteg plusz tudással a nagyvilágba.

Hát így kerültem ide, ebbe a csodálatos világba, ahol minden nap a sajátjaim mellett, egyre több gyermeknek adhatok kollégáimmal szeretetet, használható tudást, élményeket. Büszke vagyok, hogy a Kincsem Sziget Óvoda mellett, 2017. szeptemberétől a Varázshíd Tanoda és a KONELI Iskola szakmai vezetőjeként és tulajdonosaként segíthetem a gyerekeket, egy olyan folyamatban, ami nem más, mint az ÉLET.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://koneliiskola.blog.hu/api/trackback/id/tr6312495761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása